Bemutatkozás
A Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2004-ben jött létre. Célja, hogy korszerű elméleti tudásanyagon nyugvó, gyakorlatorientált képzéssel, a vállalati és intézményi gazdálkodás, az igazgatás, a vidékfejlesztés és a gazdaságtudomány területein versenyképes tudást adjon a hallgatóknak. Célunk továbbá, hogy gazdasági szakemberekkel lássuk el a régió kis-és középvállalatait, a pénzügyi szféra résztvevőit, az önkormányzatokat, valamint biztosítsuk a gyakorlati szakemberek folyamatos továbbképzését.
Infrastrukturális fejlesztések
Új kar lévén az irodáknak helyet adó és az oktatást is kiszolgáló új épület volt a legnagyobb infrastrukturális fejlesztés az elmúlt években, amely új hallgatói központtal egészült ki, ahol a diákok kollégiumi elhelyezése történik, és amelyben a megújult könyvtár is helyet kapott (4 milliárd Ft). Ezt azonban felsőoktatási intézményünk más részegységei is használják. Kari hatáskörben 3 tantermet sikerült számítógépekkel felszerelni (18db/terem), valamint felújításra, illetve bővítésre került az informatikai hálózat is. Ezek együttes értéke kb. 50 millió Ft.
Közös projektek
Richter Gedeon Rt., Dráva Tej Rt., Fino Food Rt., Budapesti Corvinus Egyetem, MTA Regionális Kutatások Központja (Pécs)
Szakmai gyakorlati helyek
APEH Somogy Megyei Igazgatóság, KSH, Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség, MVH, FM, Somogy Megyei Agrárkamara
Karunk oktatói
Egyetemi tanáraink
Prof. Dr. Kalmár Sándor, Prof. Dr. Kiss Judit, Prof. Dr. Ligeti Sándor,
Prof. Dr. Sarudi Csaba, Prof. Dr. Udovecz Gábor, Prof. Dr. Varga Gyula
Egyetemi docenseink
Dr. Balogh László, Dr. Bánkuti Gyöngyi, Dr. Borbély Csaba, Dr. Csukás Béla,
Dr. Gál Zoltán, Gáspárné Dr. Vér Katalin, Dr. Gyenge Magdolna, Dr. Kövér György,
Dr. Molnár Tamás, Dr. Pavlik Lívia, Dr. Róth József, Dr. Stettner Eleonóra,
Dr. Szakály Zoltán, Dr. Szigeti Orsolya, Dr. Ulbert Zsolt, Dr. Varga József
hozzáadva: 2010. augusztus 18. 11:18:51






